Jaromír 68 Cseh Sörpince

Rólunk

Jaromír '68 Sörpince: A Teréz körúttal párhuzamos második utcában (Csengery utca) bukkanhat a Jaromír '68 nevű hangulatos pincesörözőnkre, ahol a finom sörök mellett számos más Csehország vonatkozású érdekesség is várja Önt.

Még 2012 tavaszán kaptuk a felkérést arra, hogy kezdjünk valamit az évek alatt igazi lélekvesztővé avanzsálódott egykori borozó helyiséggel. Ha már söröző, akkor legyen csehes, jött az ötlet, és az átalakítás során a falakra is a mindenki számára ismerős Menzel filmekből vett faliképek kerültek.

A Sörpince az átalakítást követően 2012. április 13-án, pénteken nyitott meg. Kezdetben Staropramen söröket csapoltunk, de az idők során szerettünk volna valami újat kipróbálni. Több kísérletet követően rátaláltunk a dél-csehországi Strakonice városának DUDÁK nevet viselő sörgyárára, majd ezt követte a rakovníki Bakalář, majd egy igazi kézműves finomság a Maxmilian sörfőzde fellelése.

A hatféle csapolt sör csapolására képes sörcsapunkon állandó választékban e három sörgyár egy-egy söre, a vendégcsapon pedig eme sörfőzdékből származó további specialitások szerepelnek. Mindezeken túl több kiváló minőségű kisüzemi sörfőzde (pl. Bernard, Primátor, Eggenberg, Svijany, Konrad) üveges termékei is megkóstolhatóak. Természetesen a sörök mellé kiváló minőségű és nagy népszerűségnek örvendő sörkorcsolyák is fogyaszthatóak.

Az elmúlt évek alatt a Sörpincénk egyre népszerűbbé vált és nagy örömünkre ma már igen sok visszajáró, vagy törzsvendéget szolgálunk ki. Úgy tűnik ez hely ad nekik valamit, és nekünk pontosan ez a legfontosabb, mert elsődleges célunk, hogy 20 év múlva is szívesen térjenek be hozzánk a vendégeink és érezzék itt jól magukat, legyen hova „hazajönniük”. Jöjjön el Ön is, érezze jól magát a sörpincénkben!