Hírek

Tegyünk egy gondolatkísérletet. Fiatalok vagy éppen újra fiatalok vagyunk, a májunk és persze minden más szervünk tökéletes állapotban leledzik, és kellőképpen ellenálló. Korlátlan idő és tőke áll a rendelkezésünkre. Egyetlen egy feladatunk van csak a világban: megkóstolni a világ összes sörtípusát vagy sörfajtáját.

Vajon mennyi ideig is tartana az egyik és meddig a másik? Egyáltalán hányféle sör van a világon? A kérdés megválaszolása egyszerű is, meg nem is. Egyszerű, mert pl. a sörtípusok száma nem túl magas, de ezt erősen megnehezíti az, hogy erről a sörszakértők körében véletlenül sincs megegyezés. Mást mond pl. az amerikai Sörszövetség (Brewers Association), mást a Független Sörszövetség (Independent Brewers Association), és megint mást a hazánkban is legelfogadottabb BJCP (Beer Judge Certification Program). Ez egy picit a Brian élete című örök filmklasszikusra emlékeztet minket, miszerint van a Júdeai Népfront, a Júdea Népe Front és a Júdeai Nemzeti Front, de ne kalandozzunk el túlságosan.

 

A lényeg az, hogy az egyik sörszakértő társaság szerint úgy 100 különböző sörtípus van, míg a másik véleménye alapján ez a szám meghaladja a 160-at. Ráadásul a sörtípusok listáját évente csiszolgatják, így végleges lista nem is várható a közeljövőben. Ha pedig a sörfajtákról beszélünk, akkor ez a szám jelenleg csak megközelítőleg becsülhető. Feltételezve, hogy jelenleg világszerte több tízezer sörfőzde leledzik, akkor a sörök száma jóval meghaladhatja az 1 milliót, és ez a szám napról-napra nő. Így tehát míg az összes sörtípus megkóstolásához egy-két hónap is lazán elég lenne, addig valamennyi sörfajta megízleléséhez egy-két élet sem. Ezért nem érdemes hajszolni az elérhetetlent, így miközben fenntartjuk az új iránti nyitottságunkat, találjunk rá a kedvenc söreinkre és törzshelyeinkre. És ha ez éppen valamelyik Jaromír sörözőnk, akkor azt hálásan köszönjük!

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Asztalfoglalás

Járomír
Járomír

Jaromír '68 Cseh sörpince

1067 Bp, Csengery utca 62/B
+36-1-720-46-20

Asztalt foglalok

Járomír

Jaromír '68 Mini Garden

1146 Bp, Ajtósi Dürer sor 17.
+36-1-769-10-33

Étlap - Itallap

Járomír

Jaromír '68 Cseh Sörbisztró

1126 Bp, Márvány utca 29.
+36-1-355-08-19

Asztalt foglalok

Járomír

Jaromír a Templomhoz

1088 Bp, Lőrinc pap tér
+36 70/201-0604

Asztalt foglalok

Kiemelt söreink

Járomír